Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 61 Gyászhirnöke harczi mezőnek! izend meg: 'Hol bajnokom? Hol van a hős, aki zengett? Szólj! hol a férj, akit úgy szereték?' Holló felel: úgy ketten szereténk őt! Sok deli hős indula szavára; Dús lakomám nekem és fiaimnak. . . . Én megsiratom, te ne várjad ! Száz közt ő legalul fektetten Alszik. — Gyászoljuk meg a hőst mink ketten. Én holtig. — Az uj nászéjig az özvegy ..." Uj nászéjig az özvegyi fátyolt, Oly lenge lepelt, eltépi a szél. A férfi vigaszba' mi láng, mi varázs van ! S az asszonyi szív, az hajh nem aczél! A holtnak az álmot! a szívnek öröm kell! Nem félt a halott! szép lelke, te röpkedj, Majd ha nászzene tánczra hevít! Nászzene hangjainál repül a pár: Uj szerető karján deli asszony; A tarka füzér, a menyasszonyi dísz Az leng fürtéiből kígyózva le hosszan. S még boldogabb óra, mely eljön a csenddel: Ajkat, szemet édesen elcsuk a szender; Csak két szív dobogása beszél . . . — Csak két szív dobogása beszél . . . Hát ott ama harmadik: sírbeli rém ? Csontfő, koszorús kalpag fövege, Sírbolti világ fénylik szemürén, Ott szíve fölött a hazátlan Országczímer, — ép e helyen át van Lőve: mutatja a felbuzogó vér . . .