Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 55 PETŐFI SZOBRA. — A költő születése napján. — (1872.) Petőfi hol vagy ? Memnon eldűlt szobra, Nem költ-e hangra, semmi, — semmi már? S a tavasz kelhet? S megzendült bokorba Hívatlan száll a fülemilepár? S a haza él? S a pályán balra, jobbra A fáradt nép Tyrtaeus-vesztve jár? Van sírod — és, ha zivatar közelget, El nem árulja versenyt dörgő lelked ? Megcsalt a kedvencz. Im az embereknél Mégis a természet hálátlanabb. Ki minden berket hangzatossá tettél, Most néma völgyben lettél néma rab. De rólad nem zeng, mi sírod felett él, Bár fényt és hangot mosí is tőled kap; A gerle tudja és magában őrzi: Hol nyugszik és mit álmodik Petőfi. S haj, szólna bár, nem értené a század, Mely lejtőjén leszállni oly mohó, Neki őrültség a te ihlett lázad, Tied az ábránd, övé a való. Te rögben dalt lelsz, ő dalodban — vázat! Pedig e század szült, nagy álmodó ! De ifjú volt és öreg lett azóta, S fülébe csengsz csak, mint a régi nóta. Az vagy! Nem dalnok, de magad egy ének, Mely halkan kelt és zúgva szállt alá, Az ifjú század nagy erőteljének Szilaj kedvét benned kiharsogá;