Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 39 Sokszor sötét vagyok, — előveszem könyved, S rám ragyog ezer nap, — nem ezer, milliom ! Sokszor hitetlenül megtagadok mindent, Hanem a te dalod szent evangyéliom. Hitet, lángot adsz te, . . hol is születhettél ? Azt beszélik sokan, hogy a Kis-Kunságban, Meglehet, hogy úgy van ... de én azt gondolom, Egy uj Hóreb völgyén, csipkebokor lángban. Szebb a te bánatod, mint másnak öröme, Szebb a te örömed, mint másnak szerelme . . . És a te szerelmed? ... oh ennyi fény előtt Elsápad minden szív, megvakul az elme — Sokszor gondolkozom szerelmes lelkedről — Mielőtt beléd szállt, váljon mi lehetett?. . . Gondolkozom . . . talán forró tüzes dicsfény A nagy alkotónak koronája felett. És még holmi piszkos istentelen ajkak Másokkal mondanak egyformának téged ! Szelid fiú vagyok, — de hogy ha ezt hallom, Szinte fogam csattog, majd megesz a méreg. Én nem is tudom, hogy mikép beszélhetnek Kis tó mellett fekvő hideg porszemekről, Meg egy határtalan tengerrel övezett Egész égig nyúló tűzokádó hegyről. De hadd beszéljenek! . . . hisz én nekem azért Egy hangod másoknak mindenével felér! Páratlan csalogány a dalok kertjében! Szétpattant üstökös a költészet egén. Összetörném lantom, ha tiedre nézek, Hanem az vigasztal, az vigasztal nagyon: Hogy a csalogánynyal sokszor egy bokorban A Ieghangtalanabb madárka is dalol! Tóth Kálmán.