Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

148 Petőfi-Könyvtár Múzsák templomai nem hiában állnak, Belőlük jónak, szépnek üdve árad, S ím : nemcsak dallják: érzik is ma itt Csokonay, Petőfi dalait. Debreczen! amikor meghallom a Te délczegen elpördülő neved. Szivem mind az az édes meglepi, Ami csak e szóban „magyar" lehet, Pedig e szó alig bírja a terhet, S Debreczen! minden íz magyar tebenned. Oh, hogy ne jönne hát üdvözletünk Szívből, mikor ma itt ölelkezünk. Légy üdvöz, hazánk derék városa, Ki a mi zászlónk úgy elül viszed, Legyen megáldott aprajad-nagyod, Urad, szegényed s büszke czivised ; Neveljen mindig vén kalászt a róna, Embert a hires kálvinista Róma; Feledni azt tudom úgy sem fogod : A Rákóczi-harang mit zeng-bonog? „Hej Debreczen, ha rád emlékezem!" Zengett egykor a költő éneke. S komor szeméből pillantást e tájra Felfakadt könnyén keresztül vete. — Emlékezünk mi is majd Debreczenre De egész uj nótára énekelve Vidulunk fel mi mindig majd ezen : „Hej Debreczen, ha rád emlékezem !" Szabó Endre.