Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költők lantján 147 S nem is lesz vége, mig él a magyar! Mig költő él s dalt áldoz szellemének. Ha az utolsó dalnok sírba tér: Akkor, akkor lesz vége a regének. Erdős Rertée. DEBRECZENBEN. (Július 15.) „Hej Debreczen, ha rád emlékszem!" Zengett egykor a dalnok éneke, S szilaj szemébiil pillantást e tájra, Felfakadt könnyén keresztül vete! — Hogy ániit akinek lelkébe zeng még E dal, s mely szülte: a kelletlen emlék! — Debreczen ! aki tégedet ma lát, Nem érti meg a költő e dalát. Pedig azóta nem mult nagy idő, Megmérni egy gyerek-arasz elég, S a hamv-takarta tüz életre kelt És szétlövelte áldó melegét; Mert a lelkesülést csak hamv takarta, De izzott mélyen a hamvnak alatta, S hogy ez a tűz ma már fennen lobog, Érezzük azt mi, az epigonok. S ha a kicsiny kor ily nagyot haladt, Nagyobb léptekkel megy az oszt' elébb, Hisz annyi itt, aki élesztgeti A művészetek örök mécsesét, 10*