Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

140 Petőfi-Könyvtár Eljegyzett s mint féltékeny menyasszony, Rejt a sírva kereső anyától. De mit nincs erő, mely fogva tartson, Hol van lelked, költő! a szent láng hol? Oh, ha sírod s benn' koporsód volna, Föltépném, hogy felkeltsem alóla, S kebleinkbe gyújtsam ezt a szent tüzet! Kikeletkor a virágok szirmán Illatként repülj fel, költő lelke! Majd az ifjú, virágot szakítván, Illatával szerelmet lehel be. Szállj sugárként lányaink szemére. Szítván hűség szelíded hevére, Mint tanítják édes, édes dalaid. Ihletképen szállj le a homlokra, Amely izzik szent őrület lázán; Jöjj, mint tűznyelv az apostolokra, Honszerelmet égve magyarázván. Jöjj galambként, s mert te nem felejtéd: Olajággal annyi vér s verejték Gyöngyét jöjj törülni néped arczain ! Vagy, költőnek nyughatatlan lelke, Látogass meg szörnyű zivatarban, Mikor az ég fulánkot lövelve Sziszeg és öl irgalmatlan harczban, Poklon rést üt villámmal a mennyég, Belesöpri a föld felgyűlt szennyét, S a tisztult világra két szeme mosolyg. Bartók Lajos.