Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

132 Petőfi-Könyvtár Ki tudja, melyik az ő takarója? S bajtársitól ő úgyse válna meg : Elég ha ti őrködtök a jelekre, Ti égmagasból néző őrszemek. És énhozzám se nyúljon földi kéz több, Lefátyolozva álljak özvegyen. Pengém szivébe — igaz hitvesébe — Bevésve csak az ő neve legyen. Megrengetik még majd a földet újból A belezuhant hulló csillagok: Jelt váltok akkor majd az őrszemekkel S egy villanással jelzem: „itt vagyok"! Bolyongó tűzlelkére rátalálva, Bejárom újra a harcztereket, Hol uj vért kértek régi lobogókhoz, Világszabadság, hazaszeretet! S egy láthatatlan fővezér kezében, Ki léglován Erdélyből hoz vihart, Leszek a zsarnokság villáma, réme, Csodák és mondák könnyes szemefénye A törhetetlen ős Petőfi-kard! Szávay Gyula.