Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

D. D.

D. D. 93 kába. Hatóságilag lepecsételték mindenét. Le, a nyomorultnak. Ránk jött a deszkakereskedő is (nagyobb társulatról van szó), aki színkörünk építéséhez a sok deszkát kölcsönözte. Hogyha már nem fizetünk a deszkák használatáért, legalább bontassuk le és vitessük haza. De nem volt egy garasunk sem, amivel lebontattuk volna, s így magunk fanyalodtunk neki Boérral. E részben eleget tettünk ugyan, de helyzetünk a többi adósság miatt kétségbeejtő vala. Ekkor érkezett a segély Feketétől (nagy direktor a negyvenes évek elején), négy hosszú kocsi Kaposvárról, és egy úri ember pénzzel, hogy magával vigye a társulatot. (Egy forint hetven krajczárja volt.) Miután alig maradtunk öten, Fekete vadászkutyáit pakoltuk fel (nagy vadász volt a direktor, csakis nagy vadász) a szekerekre actorok helyett. Szörnyű hőségben érkeztünk meg Kaposvárra, de nagyobb melege lett az igazgatónak a hűvös szobában, mikor tudtára adtuk Boérral, hogy az egész társulata most csak kettőnkből meg a vadászkutyákból áll . . ." Ugyanigy hagyta ott Feketét a D. D. miatt no meg az osztalék hiányossága folytán . . . másodszor is a társulat, és Szuper bátyánk egyedül maradt az igazgató hive, mert — úgymond — „én erősen hittem azt, hogy nekem nem is szabad elhagyni Feketét, sem más társulathoz szegődni, vagy jobb sorsot keresni, mert atyám által ő reá vagyok bizva. Magam mellé verbuváltam én ekkor egy kicsapott diákot, egy csavargó Írnokot