Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

A kortina mögött

A kortina mögött 81 hosszú orral távozott. Előadáskor megtelt a színház, mély csend uralkodott a figyelmes nézők és hallgatók között, a részvét fokról-fokra emelkedett s végre volt dolga a zsebkendőknek, úgyannyira, hogy még az igazgató is, főszolgabíró létére, nem tudta könnyeit visszatartani, s megsiratta a „gyenge egyéniséget", vagy hogy a gyenge egyéniség ríkatta meg őt? Vége lévén az előadásnak, a rendező (régi szokás szerint) hirdetni akarta a jövő előadást, de a közönség egyhangúlag újrázza a darabot (így volt az szokás hajdanában) s az igazgató elragadtatásában felkiált a nézőhelyről (ez is megesett hajdanában): — Hirdesse újra Sasseni Juliust! Ami meg is történt, de megtörtént az is, hogy az igazgató Farkas kis fizetését megkettőzé s egy egész jutalomjátékkal meg is toldotta azok bosszúságára, akik ezt a szerepet nem neki szánták!" A színházi sírásról eszembe jut egy ilyen síráshistória, amely azonban nem végződött ilyen kellemesen. Szigetváron egy uj hősszinész lép föl és éktelen pátoszával könnyeket iparkodik kicsikarni a kevés számú hallgatóság szemeiből. Nem megy. De mégis! Ahol ni, — ott, a földszint negyedik sorában úgy bőg egy asszony, mint Niobe, vagy — mint szegény Nagy Imre mondotta — akár a zálogos tehén. Sikray, a hősszinész le nem veszi róla a szemeit, neki játszik, neki ordit, mire az még éktelenebb jajgatásba tör ki. Ennyi hatás megérdemel egy kis leereszkedést. Petőfi-Könyvtár. XIX. 6