Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi kortársai

52 Petőfi Könyvtár osztályában egy padban, egymás mellett két vad nevü diák ült. Az egyiknek rácz neve volt, a másiké német. Apjuk, anyjuk papnak szánta a kettőt. A professzorok szerették őket, mert nagyon jól tudtak a kedvükben járni. Az egyik mindig olvasott, a másik meg olyan szentelt vizzel mosott képeket vágott, mintha a kánoni kongegráczió előtt állana. Mintául is állították föl őket a többi nebuló előtt. — Látod, gazember, — mond a professzor az egyik fülönfogott diáknak — te is olvass szünetlenül, mint ez itt, ni! Még sétáláskor is könyvet visz magával. Gyere csak ide, mutasd, mit olvassz? A göndörhajú diák szeretett volna a pinczébe sülyedni, de nem lehetett. így hát rajtacsípték, h^gy nem a katekizmust olvassa, hanem Rontó Pált. Oda volt a renomé örökre. A szomszédja lett aztán a kedvencz. Ezt állították föl például a többieknek, a mignem egy idomtalan pékgyerek sirva panaszolta be a mintaszomszédot, hogy úgy elprodukálta őtet a többi diák előtt, hogy azóta ő rajta nevetnek úton-útfélen. No, erre már igazán elkeseredett a professzor. — Nem is lesz ebből a két gazemberből soha semmi! Persze, amit egy tanár mond, az szentírás — az iskolában. El is hitte neki mindenki. Szomorú is volt az estvéli csillag mind a kettőnek. Az egyiket otthon, Tripammerék-ná\ verték meg, a másikat a Radákovichék portáján porolták ki, mert ez volt a két megbélyegzett nebuló neve. Ma más név