Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi színész élete

Petőfi szinész-élete 49 a világot jelentő, de világot is bolonditó desz­kákra. Még egyszer föllép. 1844-ben Egressy Gábor jutalomjátékául a „Szökött katoná u-t választotta. Gergely Kovács énekes szerepét Lendvay, Egressy Gábor a szabólegényt adta. Petőfi Géresi nótáriust játszotta benne. Nem tetszett. Zavarba jött, halk hangon beszélt, motyogott, nem hallotta a súgót, később még jobban belezavarodott s a helyett hogy: „Hát Julcsa kisasszony a meny­asszony?" azt mondta: „Hát Gergely úrfi a meny­asszony? . . . akarom mondani Julcsa kisasszony a vőlegény? . . mely nyelvbotlását a jelenvolt egyetemi ifjúság jóakaró, de nem túlhangos kaczaja kisérte, némelyek tapsoltak is, hogy kirántsák zavarából a kedves poétát, akinek verseit akkor már széltében szavalgatták, elsősorban az egyetemi polgárok. Ez a végső föllépés október 12-én volt. Szinlapja ma is a Nemzeti Szinház birtokában van, Petőfi mint műkedvelő van jelezve rajta. Ezzel a föllépéssel aztán búcsút is mondott a színészet­nek. Nem énekelte többet, hogy: Hát addig is, míg újra elzárt Mennyországomba léphetek, Isten veled, színészi élet, Kalandok — Isten veletek! Kalandok ... De micsoda kalandok! A szí­vem elfacsarodik belé s meggyül szemünkben a Petőfi-Könyvtár. XIX. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom