Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi színész élete

Petőfi szinész-élete 47 Sajátságos tréfája a sorsnak, hogy Kádárt elfelejtették megtanítani olvasni. De azért úgy magyarázta a szinlapot, mint Luther a bibliát. Egyszer aztán az öreg vaksi patikárus el akarta olvastatni a játszók neveit. Ne adj Isten, hogy egy átkozott betűt tudott volna belőle. A patikus ráriad: — Hiszen kend nem tud olvasni ?! — Hhhhhha o . . . olvasni meg irni tudnék, hebegi a már városjárt Kádár — akkor nem komédiás volnék, hanem ki... ke ... kanczellista ! Természetes esze azonban volt a gazembernek s mikor egyszer egy búcsu-czédula kihordásakor a kollégiumi diákok megéljenezték, hajtogatta magát mély megindulással és egy kicsit ingadozva, de szilárd meggyőződéssel harsogta: Éljek . . . éljek! Szívesen, de miből?! Petőfi nagyhamar otthagyta Komlóssyt Kádárral és az egész kompániával egyetemben, s indult vándorolni. Diószegre ment s onnét Székelyhidra. Vele ment még néhány névtelen hős, akik között azt remélt, hogy elsőnek leszen. De nem járt a közönséga színházba, pláne a Petőfi klasszikusai nem kellettek senkinek. Feloszlott a társulat s ment világgá. Ment volna Petőfi is, de súlyos láz döntötte ágyba s megmaradt pár darab ruhája árán alig tud Debreczenbe visszajutni, ahol Pákh Albert lakására úgyszólván berogyott, s halálos bágyadtságban feküdt napokig. Pákh ápolta, gondozta szegényt, s mikor Petőfi annyira magához tért, hogy szólni tudott, azt mondta: „Hozzád jöttem, édes