Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Vörösmarty életéből

Vörösmarty életéből 31 — Ugyan ki ez? Úgy látszik, ismer. Perczel Sándor, földesúr Tolnamegyében, viszi a fiait Pestre iskolába. — Hej bátya! — sóhajt az öcscse, — ha ez a négy ló a miénk volna ? Hát akkor eladnók őket, az árukból aztán megvennők anyánknak még ezt a szomszéd szőllőt is. Ebben úgyis alig terem. Ezalatt a távozott hintóban az apa és idősb fiú közt is fejlett ki párbeszéd. István — mond az öreg, idősb fiához, — szorgalmas ember ez a Vörösmarty? — Rendkívül szorgalmas, mindig eminens. Példát vehetek róla! Hát külömben szegény fiú? — Mindig ebben az egy kabátban láttam. Semmirekellők! — riad a kisebb fiukra az apjok. — Ez már a második kabát efcen az őszön ! Ez a két kölyök valóságos ruhapusztitó! Aztán ha még tanulnának valamit! Mindig instruktor kell nekik. Ad vocem, István, van ennek a Vörösmartynak valami kondicziója? Aligha lesz, mert akkor nem dugaszolná olyan buzgalommal azt a boros hordót. Az öreg elgondolkodott, — aztán hirtelen az idősb fiúhoz fordulva így szól: — István, szállj le! A kocsi megállt. A szavak sokkal katonásabb nyomatékkal voltak mondva, hogysem István úrfinak kedve lett volna a parancs komolyságában kétkedni.