Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Egy színész-család

132 Petőfi-Könyvtár A felesége temetése után három napra beállít Jókaihoz: — Nincs itt a feleségem ? . . . Szánakozva néznek rá s mondják, hogy nincs. — Csudálatos . . . Nekem azt igérte, hogy itt lesz . .. Már három napja keresem, itt sincs, ott sincs, sehol sincs ... És otthon sem találom . . . A könny elöntötte azok szemét, akik látták . . . Azontúl nem evett. Hiába kínálták, nem nyúlt semmihez. Jókainé ott akarta marasztani ebéden. Nem — úgymond — ő nem ül le . . . Ő sohasem eszik semmit . . . Aztán kiment a kerepesi temetőbe, oda, a mai Batthyány-mauzoleum mellé, ahol a Hegedüs-család hármas sirja van. Ott lefeküdt a sir mellé a fűbe és sirt, sir esteiig. Akkor feljött a holdvilág. Annak a fénye mellett nézte a sirt, és zokogott tovább. Nem evett azóta, alig egy-egy falat kenyeret, hanem ivott. Rettenetesen ivott, mintha meg akarta volna mérgezni a lelkét. Már akkor nem volt leikénél. Különben megölte volna magát rövidesen. A kis fiú betegsége aztán betetőzte a katasztrófát. Jókai aztán egyszer elővette, komolyan. Egy lucidum inervalluinot lesett ki, s útját állotta, amikor el akart osonni előtte. — Barátom! Amit ön elkövet, az nem gyászolás többé, — az gyávaság ! . . . Ránézett hosszasan Jókaira, aztán azt kérdezte csöndesen: — Hát nem tudja, hogy elvesztettem a nőmet?