Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

A vándorlás utolsó évei

A vándorlás utolsó évei 119 Kilencz óra felé, mikor már hajdú, pandúr, mind elment a szomszéd járásba rekognoszczirozni, — akkor ez a szó jelentette a hivatalos alvást — Tamási kimegy a félszer alá s előczibálja a garderóbost. - Adjon ki kend betyárruhát meg két pandurgatyát, kéket, puskákkal. A szabó káromkodva és álmosan czihelődött elő s ránczigálta ki a kivánt rekvizitimukat, melyeket Tamási két kórista-társával rögtönösen magára öltött az ekhós szekér ponyvája alatt. Azzal fel a nagy jelenésre! Vitték be Tamásit, mint a Patkó bandájának elfogott tagját, akit Kaposvárra fognak expediálni, onnan pedig az akasztófa alá. Az egész csárda népe csöndes borzadással bámulta az eszkortot, s mikor a két pandúr látszólag elázott: kéjelmetlenül kezdték magukat érezni valamennyien. Egyik-másik szállóvendég csöndesen kérdezősködött is, hogy milyen az út arra befelé! Nem lehetne éjjel is tovább hajtani, mert hogy . . . nagyon sietős az utjok. A két pandúr látszólag teljesen leitta magát. Sőt, azt hiszem, volt is egy kis valóság a színjátékban. A betyár vad képeket kezdett vágni s éktelen fenyegetődzéssel követelte, hogy oldozzák le a kötelékeit, mert ha ki nem szabadítják: ő rettenetes dolgokat fog mivelni. A két részeg pandúrral majd elbánik ő! ... Kint a szekérállás alatt mind többen kezdtek