Kacziány Géza: Petőfi könyvtár 18. Petőfiről és mestereiről (1909)
Petőfi
20 Petőfi-Könyvtár öletik. Gyűlölségesek lesznek tanítványai az ő neveért mindenek előtt, de aki végiglen megáll, megtartatik, és megjósolja saját sorsát, saját halálát, amint az csodálatosan be is következék. S megjósolja, hogy az ő tanitása nem veszhet el, mert ég és föld elmulhatik, de az ő beszéde nem És mind e jóslatok rövid időn, és az idők teljességében be is következtek. Petőfi is a régi értelemben vett jós, vates volt; költő, ki belát a jövőbe s megjósolja a bekövetkezendőket. Két évvel az Európát felforgató szabadságharcz előtt, véres napokról álmodik, „mik a világot romba döntik s az ó-világnak romjain az uj világot megteremtik." Ugyanakkor megjósolja saját halálát, miként esik majd el a harcz mezején, hol kifolyik az ifjúi vér szivéből és ajka utolsó sóhaját elnyelte az aczéli zörej, a trombita hangja s az ágyúdörej; holttestén át pedig futó paripák száguldottak a kivívott diadalra és otthagyták őt összetiporva. A világszabadságért halt meg, amint előre megjósolta, de e szent eszményért a küzdelem még mindig folyik és folyni fog, amíg e földön két ember lesz: elnyomó és elnyomott. Megjósolja saját sorsát boldogsága teljében, midőn előre látja, hogy imádott neje ehagyja majd az ő nevét más ifjúért. Megjósolja a büszke birodalom Jeruzsálemének ledőltét és végül a szabadságmámor teljében, midőn mindenki azt hitte, hogy elérhetünk mindent, megjósolja az Apostolban a jövendő képet, a szabadság rajongójának sorsát:
