Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi István versei (J223 Biztatom, de hiába, magamat, Szivem egyre csak panaszra fakad; Ki gátolja meg a folyó árját, Mikor egyszer túllépte a gátját? Megirigylé a sors boldogságom, Isten veled szerelmem, virágom, Fényes napom életemnek egén Te, ki ragyogsz szerelemmel felém. Úgy elszakít végzetem most tőled, Hogy tán hírt sem hallok majd felőled ; Ámde hiszek a remény szavának, Mely azt súgja: hogy majd újra látlak. Ha a telet a tavasz elűzte, S virágait koszorúba fűzte, Kizöldülvén megzendül a berek, — A szerelem szárnyán nálad termek. Eljövök, mint a napnak sugára Hamatgyöngyért hajnal-hasadtára; Eljövök, mint a hajnali szellő, A rózsának illatáért eljő. De mig visszanyerem boldogságom, Isten veled, szerelmem, virágom, Fényes napom életemnek egén: Ragyogj, ragyogj szerelemmel felém!