Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

182 Petőfi-Könyvtár BÁTYÁM DEBRECZENBEN. (A „Hölgyfutár műlapjához" *). Éjfél lehet . . . virrasztgatok egyedül, Aludnám már, de az álom elkerül; Elkerül, mint rezgő ágat a madár — A zajló szív fölé csak úgy félve száll. Kinek volna több oka, mint énnekem, — Függvén szeme átszellemült képeden, ­Hogy könnyezzen s fájjon szive, kebele, Érted anyám, édes anyám gyermeke! Elragadja lelkemet a gondolat, S átalfutja a már távol multakat, Mely mögöttem terül alvó tengerkínt, Födvén csekély boldogságot, tenger kínt; Oda siet lelkem, oda visszajár, Mint sírboltba tévedező holdsugár, S viszi búját, mint galamb a nyílvesszőt, Melyet a sors haragjában belelőtt. Fölépíti képzetem a kis lakot; — Rozzant volt már, azót' összeroskadott, Hogy is állna! . . . romba dönté nagy búja, Mert elhagyta lángszellemű lakója. így jársz te is egykor bámult nagy világ, Midőn nem vet fériy-özönt rád napvilág, Elvész a hold, az ég csillag serege, S minden olyan lesz, mint vala kezdetbe. Hideg szobádon keresztül szél sivít, Megfagynál, ha égő lelked nem hevít; S ki megfoldná kopott szálú rossz gúnyád . . . Tőled távol, könnyez érted — jó anyád! *) Orlay Petrics Sóma ismert képéhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom