Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

96 Petőfi-Könyvtár S ha elmegyek tőlük, fájni fog lelkemnek: Annyi jóval élni s nincs mit adnék érte ; Áldja meg őket a mindenható Isten, Aki én reám e szörnyű sorsot mérte. (Mötz, 1850.) MEGKONDULT A . . . Megkondult a falu kis harangja, Imához buzdító szózata; Isten házába siet a nép Dicsérni, imádni Istenét. S én hon maradtam, tán egyedül E falucska lakói közül; Azt hiszik majd, hogy pogány vagyok, Istent nem hiszek, nem imádok. Rövidlátók balvéleménye Nem hat bántólag lelkemre, ítéljen bármit a rossz világ, Meglátja az Isten hű fiát. Egész világ az Isten háza, Ki hogy mit tesz, ő azt jól látja, Tekints le reám Mindenhatóm S figyelj reám, én imádkozom. Én Teremtőm, népek Istene, Csekély hű gyermeked kérelme, Nem kérem, hogy enyhítsd sorsomat S vond rólam sujtoló karodat.