Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

Petőfi István versei (J97 A leghűbb barátot hittem benned, Most látom szörnyű csalódásom, Hogy szivemet birtokúl adtam neked, Későn, de mégis, szánom-bánom, Nem te vagy az első, de utolsó, Amig elfed a rideg koporsó! Elhervadnak a legszebb virágok, Ha hőn sütnek rá nap sugári, Elfeledik a leghűbb barátot, Ha komorra válnak napjai. Jobb napimban barátim valának, Hogy beborultak, mind elhagyának, Barát! A világon legdrágább kincs; De hol terem hát a hü barát? A teremtő mindent megád bőven, Csak ez egyből vajmi szűken ád. Benned hittem azt a jó barátot, Akit Isten drága kincsül adott. Drága kincsnek voltam birtokosa, Más javammal ezt is elvesztém; Mindenemből kirabolt vad sorsom S visszanyerni nincs többé remény Legégetőbb szivem azon sebje, Melyet hűtlenséged ejtett benne. Barátim ! Szerettem ! Jóakarók ! Mind elhagytatok engem szépen, Árván kell, hogy éljek, számkivetve, Mint a fűszál szikla tetején, Viharral küzdök, éltem tengerén Nincs ki segélykart nyújtana felém.