Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

Petőfi István versei (J89 Gyönyörű lányka te, hütelen sziveddel, Óhajtásom bár, hogy engem felednél el; De hasztalan minden, lelkiismereted Nem hagy nyugodni, mert megszegéd esküdet. (Mötz, 1850 ápr. 3.) VÉGBÚCSÚM F. E.-TŐL. Jól tudom, hogy volt idő, amelyben Örömmel olvasád soraim, Fogadd el hát még ez egyszer-egyszer Hozzád nyújtott búcsúszavaim. Isten hozzád gyönyörű virágszál, Isten hozzád te szép csillagom, Eltűntél, elhagytál engemet s amit Hagyál, az kínzó fájdalom. Nem átkozlak, mert ez nem szokásom, Hűtlenséggel sem vádollak én ; Iszonytató bár az új seb, melyet Te metszettél imádód kebelén. Kiszáradt könnypatakja szememnek, Nincs sebemet, mivel öntözzem, S e vérző szivet gyógyulatlanúl Kell hogy én síromba elvigyem. Lehullik ősszel a fa levele, De tavasszal ujat s szebbet nyér; Vérző árva szivem ez életben Gyógyulást többé sosem remél.