Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

MAGYARORSZÁG HATÁRÁN. Kinnal szültél anyám a világra, Kín és nyomor közt kell élnem hát, Nem tudtam még eddig életemben, Mi az öröm, mi a boldogság! Egy reményem vala, hogy egykoron Boldognak látandom a hazát! Reményem füstbe ment, ez egyetlen, S szép hazámból számkiüzve lettem. Én, ki küzdék, szent szabadság érted : Kín, nyomorral kell most küzdenem ; Multam-jelenemben nincsen áldás, Jövőmben is búbánat terem; Fájdalom- s bánat-virág terem csak A rideg elhagyott kebelben, Miként elhagyott romok ormait Csak moh' lepi s rajt' rózsa nem virít. Oh búbánat, ki egyes-egyedül Maradsz puszta rideg keblemben, Minden elhagyott, csak te jössz velem, Te követsz e rögös életen; Enyhíts kínos valómon kérlek, ne Háboríts a csendes éjjelen, Hogy mig karjában ringat az álom, Elfeledjem boldogtalanságom ! 5*