Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

Petőfi István versei 1844-1849.

Petőfi István versei 55 De meg is tartom én szentül fogadásom, Hazámat, ameddig kívánja, szolgálom, Mig bírom erőmet s kardot a jobb karom, Ellenségünk ellen örömmel forgatom. Dicső a halál ott kinn a csatatéren, Hogyha meg kell halnom, ott múljon el éltem! Ott porladjak én el, habár sírom felett, Nem lesz is nevemet hirdető sírkereszt, (Veszprém, 1848.) KELETTŐL NYUGATIG . . . Kelettől nyugatig, terül a szivárvány, Barna szeretőmnek orczája halovány; Piros rózsa volt ő, most fehér liliom : Szivébe oltott a keserű fájdalom. Tiszta az ég alja, nem látni felhőket, Ne sirasd barna lány igaz szeretődet; Önkéntes katona lett is bár belőlem, Azért nem feledlek soha is kedvesem. Ágyú zúg, dob pereg, harsog a trombita, Fegyverre bakancsos, huszár te meg lóra! . . . Megyünk előre, de forró sóhajtásom Szellők szárnyán vissza tehozzád bocsátom. Légy boldog kedvesem! Soh'se búsúlj értem, Tied leszek én, ha csatából megtértem ; Ha pedig elesem, hiilt tetemem felett Virrasztva emléked majd fölöttem lebeg. (Ókér, 1848.)