Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

202 Petőfi-Könyvtár Oh, mily gyönyör volna pedig — Kedves fejed keblemen Pihentetve — hallani, mint Suttogod e szót: igen! S ki tudja, ha úgy történik, Az öröm nem öl-e meg? A boldogság nehéz teher, Szivem nem szokta még meg. Vagy, ha súlya nagy terhével Esik hirtelen reám, Nem szakítná-e meg lelkem, Mint fát a sebes villám ? Nem kérdezem én már többé: Szeretsz-e szép virágom ? Mért kérdeném ? . . . szemeidből Olvasom boldogságom Követem is tiszta fényök, Azt a mennyei tüzet, Nem bánom, ha fel az égbe, Vagy le siromba vezet. Követem is vakon, híven, Mint minő a szerelem, Szép szemeid napom, holdam, Tiszta csillagos egem. S én nálam, ki egy ily mennyből Olvasom szerelmedet, Már boldogabb ember nincsen A földön s nem is lehet. (1858 ápr. 28.)