Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

192 Petőfi-Könyvtár Emlékül rád hagyom Minden dalaim: Gyönyörködj széttépett Lelkem rongyain! (Dános.) BÚCSÚM. Rövid időre bár, elhagylak virágom! Fájni fog, ha szemed sugárit nem látom, Olyan lesz életem, Minta nap, ha a hold, — hogy megfogyatkozzék, — Nap s föld közé megyen. Elmegyek ... itt maradsz!... de velem jön képed Szivem féltett kincse s szép reményben élek, Hogy majd nemsokára Fölvirradand a nap, midőn újra rám süt Szép szemed sugára. Nem lesz egy pillanat a messze-távolban, Melyben szép szerelmem, reád nem gondoltam. Hisz' csak benned élek! . . . Miként fényes csillag borús éjszakában, Jön velem emléked. Óh de látod! . . . szivem remegve kérdezi: Gondolataidból jut-e vájjon neki Egyetlen aranyszál ? Juttass néki lányka, hogy hadd felejtse el A távollét mint fáj!