Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

184 Petőfi-Könyvtár Mintha csak az ég nehezkednék rajtam : Szivem nehéz, ing a föld is alattam. Szédülök a világ forog tán velem . . . A te müved ez, oh édes szerelem ! Késő ahhoz, hogy már elfeledjelek, Mindegy hát ha maradok, vagy elmegyek, Hová mennék a nagy sötét világba, Ha itt maradsz szemeimnek világa? Ne félj lányka, tőlem nincsen mit félned : Nagy a puszta, megférek én itt véled ; Mint szálló hold a láthatár széliről A napot, úgy kisérlek én messziről. Csak lássalak, beérem én azza! is; Messze, távol jár a föld a naptól is, Mégis attól nyer világot, életet: Melegítsék szemsugárid lelkemet. Ne félj, ne félj, nem zavarom nyugalmad; Szemeidből egy tekintet, ha juthat, Boldog leszek . . . s türelemmel viselem A keresztet érted lelkem, szerelmem! (Dános, 1858.) HA FELHŐ . . . Ha felhő megszakad, Kiárad a patak, Hullottak könnyeim Barna lány miattad, Szivem majd megszakadt.