Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

PUSZTÁN. Künn a pusztán, a szép rónán Isten szabad ege alatt, Repes lelkem öröm mián, Mint rabé, ki végre szabad. Rab valék én, a nagy város Borult lége nyomta lelkem; Odább álltam, — ime már most A pusztának fia lettem. Üdvözöllek puszta, százszor, Száz meg százszor, százezerszer! Látlak újra — s boldogságtól Dobog szivem megint egyszer. Fiad valék, szabad fiad, Mint madár a levegőben, S nem sejtém, mint tornyosultak, Vészfellegek a jövőben. Eh, de mit! — a viszontlátást Ne búsítsa a mult képe; Hű képzelet, teremts te mást: Ifjúságomat elébe.