Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

Petőfi István

Petőfi István versei 13 nem is irigyli, hanem büszke Sándorra. Szerénységére és testvéri szeretetére egyaránt jellemzőek következő sorai: Állj ki bátyám te a síkra ! Végzetünk könyvébe írva, Hogy te a menny - s földet bejárd, Én reám vár tagló és bárd. De ha lelked megvagdalják, Szived vérben-fagyban hagyják, Bekötözöm sebeidet, S felmelegülsz szivem felett. Mikor elvesztette bátyját, nem tudta elfeledni. Ismételten vissza-visszatér reá verseiben és ilyenkor mindig lendületet vesz költészete. Féltő gonddal őrizte Sándor iratait, egész lelkével nevelte volna bátyja egyetlen fiát, szóval minden tettével elárulta azt a nagy kegyeletet és szeretetet, melyet iránta érzett. De térjünk vissza a kis fiúhoz. 1830-ban szüleivel Szabadszállásra került újra. Itt kezdte meg a tanulást. Az elemiek után 1836 őszén őt is Aszódra vitte apja, hogy az ottani kis gimnáziumban tanuljon a nyilt eszű fiú. A hagyomány szerint bátyja e szavakkal mutatta be Aszódon öcscsét: „Tavaly tapasztaltam, hogy itt rólam gondoskodnak, tehát elhoztam öcsémet is." Mint Sándor, István is jó tanuló volt és hamarosan első lett osztályában. Két évig tanult Aszódon. Mindig szeretettel gondolt ez évekre vissza s még a szabad-