Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J159 Égre vetém tekintetem, Napba néztem merően, Ámde, aki azt merészli, Nem maradhat büntetlen. Megvakított égő fénye, Lángra gyujtá kebelem, S az, kiért ég, nincs körömben, Elérhetlen énnekem. Jaj annak a vakmerőnek, Aki vezércsillagot Más körben lel, mint amilyet Végzete kimutatott. Ah, de mikor az ember csak Azt szereti igazán, Ami távol vagyon tőle, Mint az égi szivárvány. Pillanatra elragadt a Remény hő lehellete, Bár végzetem könyvében áll: Szeress s ne légy szeretve! Halj ki hát forró szerelmem, Mennyből eredt gyöngyvirág, Keresztnek tűzöm sírodhoz Lelkem égő fájdalmát. És te Isten ! . . . tőled kérdem Mért alkotá szent kezed Keblemben e szivet, hogyha Szenvedélyekkel vered ?