Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J153 Búsan, de nem a fájdalom Hangján szól már a zene; Haldokló madár dala az, Mely félig kiszenvede. Mintha lelkem egy sírhalmon Elmerengve függene, r Mint a megfeszített Úron Kín-anyának a szeme. Egy sírhalmon, melynek gödre Zárná életem felét, S ráborulva, átkarolva Tartanám a keresztjét. Keblem csendes, mint a vidék, Hol a vihar elzúgott, S nyomában tiprott virágok S letört ágakat hagyott. Bús a lelkem s nincsen könnye, Hogy hullatná azokat; Nyári napnál hőbb szerelmem Sugáritól kiapadt. Puszta most már az én keblem, Remény, öröm elhagyott. Remény, öröm! . . . igaz, de a Fájdalom" sem lakik ott. Szomorúfűz az életem, Levelei hullanak: Minden napom egy-egy levél, Lassan, lassan csak fogynak