Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J149 Öröm neked puszta rege A szép gyermek időkből, Mit emléked híven őriz, S álmaidnak tart csak föl. Hogy oda van legszebb kincsed, Annak vesztesége bánt; Sírsz kínodban áldást, átkot Szórsz, kiáltasz egyiránt; Szüntesd könnyed, szüntesd átkod, Úgy sem hallgat- meg az ég : Mért terhelnéd bűnnel magad? Kínod terhe nem elég ? Váratlan nem jött e csapás . . . Fegyverkezél ellene, S annyi erőmegfeszítés Mostan füstbe menne-e? Légy erős, mint százados tölgy, Mely a bérez felett honol: Ég haragja ketté sújthat, De búdtól meg ne hajolj! (Brünn, 1857.) LEMENT A NAP . . . Lement a nap, eljött az éj, Olyan sötét és olyan mély; Világtalan az ég szeme, Merően néz a földre le. Kinézek a sötétségbe . . . Nincsen annak hossza, vége; Határtalan, mint bánatom ; Rád gondolok, szép angyalom. Petőfi-Könyvtár. XVII.