Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J137 Széles nagy a kedvem, szilaj és féktelen, Húzd rá czigány !... bokám össze hadd verhessem! Jöszte galambom! . . . hadd ugrom egyet veled, S ha van bú szivedben, el vele! most feledd! Pöndörödjél babám! egyszer, no még egyszer, Ide karjaimba s halld, szivem miként ver; Tekints a szemembe . . . csókolj meg, ez szabad: így la! hisz a magyar nemcsak sírva vigad ! (Brünn, 1857.) KATONA VAGYOK ÉN . Katona vagyok én, régi, vén katona, Voltam már káplár is, de most közkatona, A katonasághoz hoztam bút s bánatot, Mindig nyomba kisér, soha el nem hagyott. Amit parancsoltak végre is hajtottam, Kitüntetés után cseppet sem vágyódtam, Kötelességemet mindenkor megtettem ; Egy hajszállal többet, de kevesebbet sem. Egyszer, de már régen, mondá az óbester Vállam veregetve: Fiam, derék ember! . . . Sok történt azóta, minden megváltozott: Hej csak adnáK már ki nekem az obsitot! (Brünn, 1857.)