Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

130 Petőfi-Könyvtár És nem sejti senki, senki, Hogy e márvány külszin alatt, Miként buzog, miként pezseg S forr az elfojtott indulat! Annyi bajok, Annyi csapás, Sok keserű Csalatkozás, Nyom nélkül nem maradhatnak; Komor napok hosszú sora Letörölhetlen jelei Föl vannak vésve arczomra. Életemnek Aranykora, Midőn lelkem Mozzanata Arczomon tükrözé magát, Visszaidézhetlen oda! . . . Most örömnek, sem bánatnak Nincs rajt' jele, nincsen nyoma. Mint szoborban A sir felett, Ugy arczomon Nincsen élet; De mint sirban holt tetemen Rágódnak a nyüzsgő férgek, Keblemben úgy háborognak A föllázadt szenvedélyek. (Brünn, 1857.)