Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

FEBRUÁRIUS 3-ÁN, 1856. Egy lapot szentelek keserű négy évek Gyászos emlékének. Megnyílott börtönöm!. . . szabad madár lelkem, Hadd zengjen az ének. Midőn az ember rab, néma a bánattól, Nem úgy mint a madár, mely fogva is dalol. Lehullott bilincsem, mely kínomról beszélt Siralmas hangokon; Hallom még szavát, mint szívmetsző madárdalt, Melyet a fuvalom Távolból hoz felém . . . s átjárja lelkemet. Keserű négy év én őrzöm emlékedet! Újra megfeszítem már rég érintetlen Lantomnak húrjait. Lesz-e majd, aki a hívatlan dalnoknak Hallgatja dalait ? . . . Nem minden madárnak dala szól a szívhez, Bárha, szegény! . .. mélyen, melegen, hőn érez. (Prága.)