Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

VI Petőfi csizmadiája

98 Petőfi-Könyvtár De Kozmucza uram nem hagyta magát. A füléhez hajolt a derék csizmadiának. — Sub rosa haec tibi dico: most már bizonyos, hogy a Pille Zsuzsika kedveért van itt tens uram. De nem baj az, tens úr. Jobb későn, mint soha. Satius est sero, quam nunquam discere. Vagy pedig: Tam tibi discendum est, quam tibi viva. Addig tanulj, mig időd van . . . Mester uram még jó erőben levő férfiú. — Távozz sátán! — kiáltott fel igaz felháborodással Krikovy uram. — Tévedésben van az úr, ha rólam feltételezi, hogy a Két pisztolyban tánczosnők után csak egy lépést is teszek. — Nini, pedig már éppen itt is van! . . . — incselkedett Kozmucza úr és hirtelen félreállott az útból, ahol egy czigányos öltözetű, aranypénzékszeres, párducz-mozdulatú czigányleány közeledett. Hegedű volt a kezében és lobogó sötét haját rezgő aranytűk tartották össze. Éjsötét szemében vad szilajság ragyogott, amint körülhordozta tekintetét a teremben lévőkön. És a tekintete megpihent az egyik sarokban, ahol félmeszely bora mellett hallgatagon üldögélt egy magyarruhás, soványkás fiatal ember, akinek homlokába nőtt haja rövidre volt nyirva és merész arczán sápadtan borongott a bánat. A czigányleány a nyirettyühöz nyúlt és a hegedűt álla alá igazítva, végigvont a húrokon és a teremben mindenki elhallgatott.