Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

A negyvenes évekből 85 trmobitáját, holtig hűséges menyasszonyok zokogását hallom . . . Olvasta ön Don Quijotte-ot? — kérdezte az ifjú szinész és furcsa, szatirikus mosoly jelent meg finom ajkai körül. — Olvastam és nem nevettem rajta, — felelt Edmund gróf. — Csúfolódni a legkönnyebb. Kicsúfolni a legszentebb dolgokat is lehet. Ön úgylátszik „forradalmár", tens uram? A szinész bólintott: Ahogy vesszük ... Ha forradalmárnak lehet azt nevezni, aki nem hátrafelé néz, hanem előre a jövőbe . . . Edmund gróf erre már nem felelt. Rendeletet adott a vén Virág Marczinak, hogy lóra üljön és legközelebbi kastélyába lovagoljon különböző parancsokkal, majd karon ragadva Puki urat, titkolózva vonta őt félre és ezzel kezdte a társalgást, mint ilyenkor minden rossz színdarabban szokás: Látta őt? Beszélt vele? Mit mondott? Az ifjú szinész egyedül maradt a tűz mellett és elgondolkozva nézett bele a lángokba. A lángok aranybarnára festették arczát és csillagszemét megragyogtatták. Mozdulatlanul, némán ült a fatuskón és hallgatta az alföldi nádas téli csöndességét. A lángok magasra nyúltak előtte és bozontosbarna hajára aranyos sugárkévéket dobtak, egy koronának a sugarait.