Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

78 Petőfi-Könyvtár — Akkor azt is tudhatná kend, hogy Virág Marczi sohasem ölt embert. Miért vitte hát olyan ijedten az irháját? Igyon kend egy kis sziverősítőt. Kulacsot nyújtott Puki úr felé, aki azt jól megkotyogtatta. A vén betyár barátságosan beszélt hozzá: — Ne féljen kend. Nem lesz semmi bántódása sem kendnek, sem annak a nyafka komédiásnak. Csak gyűjjön kend velem. Megindultak a töltés alatt az elől haladó lovas és vándorszínész mögött. A vén betyár kérkedve húzta ki magát a nyeregben: - Hát mit hallott kend életében Virág Marcziról ? — Azt hallottam, hogy nagy legény volt őkelme. — Az az, — bólintott a betyár. — Igen nagy legény volt. De már annak örökre vége. Mindörökre, ámen. Tudja kend, mi lett Virág Marcziból vénségére? Ha nem tudná kend, hát tudja meg. Urasági cseléd lett az öreg Virág Marczi, aki a gazdája parancsából csinálja az útonállási. — Miféle uraság lehet az, aki ilyesmit parancsol ? — kérdezte Puki úr. — Nagyon derék uraság. Az isten áldja meg, ahol van. Éppen ott megyen előttünk a komédiással. Vendégeket fogdosunk az országúton, mert elunjuk magunkat. A vén betyár kovát, taplót vett elő a süvege