Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

A negyvenes évekből 75 egy jó szó kell; Vörösmartyt gondolom. Kedves bátyánk is tűzbe menne a kedvemért. A Szigligeti kedves. Tehát csak ne feledje el Puki urat, aki önnek az életét köszönheti. A távolban a tiszai nádasok körvonalai kékes árnyakként bontakoztak ki az alkonyuló napvilágnál. Mintha valami óriási kéz festette volna színpadi dekorácziónak az ég aljára a kékes-szürke árny-alakokat, amelyek a hómezőből kiemelkedte^ A tiszai töltések csaknem puskalövésnyire húzattak el baloldalt a tájon. Az ifjú Petőfi így szAffc - Én majd a töltésre kapaszkodom, meX az utam arra vezet. Isten önnel, Puki úr. Ha egyenesen halad, valahol majd csak rátalál bolond grófjára. Puki úr megrettenve nézett körül a pusztaságon, amelyen a nap, mint egy nagy szem pillantott még végig utolsókat. El akar hagyni? Azért mentette meg az életemet, hogy most elhagyjon ? Csakhamar nyakunkon az éj. Sokkal barátságosabb volna az utazás, ha együtt maradnánk. A sápadt ifjú közömbösen csóválta a fejét. Óh nem. Ön nagyon kellemetlen útitárs, Puki úr! — Megbántottam talán ? Megbántott túlságos jóakaratával, bolondos Ígéreteivel és gyermekes biztatásaival. Ön egész egyszerűen azt hitte, hogy valamely szamarat fogott magának itt a téli pusztán, akivel el lehet