Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

A negyvenes évekből 69 könnyebbült utazó most már együtt folytatja útját az ifjúval. A sikoltó förgetegben csak néha válthatnak egy szót: Hová mégy? kérdi a juliászbunda volt tulajdonosa. — Nem tudom. El nem tévesztettük az irányt a tiszai nádasokhoz ? — Nem tudom. Te vagy tán a nemtudom János? Pedig rádférne egy kis jutalom, ha szépen felelgetnél. — Nem kell a jutalmad. Ejnye, de büszke legény vagy. Pedig büszkességgel még senki sem szerzett új csizmát a régi helyébe. Elég vásott a gúnyád is. Az ifjú erre nem felelt. A vihar csillapulófélben volt és a szél most már csupán egyes rohamokat intézett még a legyőzött pusztaság ellen. A vándorok észrevették, hogy még mindig az országúton haladnak. Az ifjú ismerte a puszta útjait. Álmában sem tévesztette volna el. A szél bolygatta a czukorsüveg formájú hókupaczokat és a felhők sötétjéből a ritkuló hóesésen át hirtelen kiragyogott a nap. Mintha ezüstté, aranynyá változtatta volna egyszerre az egész világot. -Én a tiszai nádasokhoz igyekszem, a Kócsagszigethez, egy bolond grófhoz, — kezdte az ifjú útitársa — Eljöhetnél velem, ha jobb dolgod nincs. A sápadt ifjú csak a fejét csóválta.