Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

I. Petrovicsék

A negyvenes évekből 23 mészáros lett volna belőle! Sohase hittem volna, hogy színész fiam legyen! De lassankint mégis megenyhült az öreg apai fájdalma. Hiába, nincsen olyan fájdalom, amely örökké tartson. A legnagyobb fájdalom is megszokottá, egyformává válik. Meg aztán a kocsma se ment úgy, hogy mellette egyéb gondja is lehetett volna a bérlőnek. Össze kellett szedni Petrovics uramnak minden tudományát, hogy kimódolhassa azt, hogy az a kis szobácska, amelyben laktak, megmaradjon számukra és meg legyen a mindennapi ennivaló. Ilyen körülmények között a legjobb apa sem gondolkozhatik mindvégig egyugyanazon a kérdésen, hogy tulajdonképen micsoda mestersége is van a fiának: szinész-e, költő-e ? Ha nagyon rossz kedve volt az öregnek, akkor abban állapodott meg, hogy a fia semmi más, mint garaboncziás diák. Meg aztán mire való volt az: a régi nevét, a nemes Petrovics nevet odahagyni és helyette felvenni azt a sohasem hallott Petőfi nevet ? Pedig, ki tudja milyen idők jönnek, nem lesz-e valamikor szükségük a gyerekeknek a nemességükre? Futkoshatnak Pontiustól Pilátusig, mert ugyan ki hallott már ilyen nemesi nevet valaha, hogy Petőfi? Habár az is igaz, hogy a Petőfi nevet kezdik emlegetni olykor-olykor. Utasok, vásárosok említik ezt a nevet, ha a csárda sarkában mindenfélékről beszélgetnek. Petrovics uram ijedten fülel a szó irányába. Uram-istenem, csak nem csinált valami országraszóló gonoszságot az a fiú.