Déri Gyula: Petőfi könyvtár 15. Petőfi Zoltán (1909)

I. Petőfi Zoltán születése előtt

Petőfi Zoltán 19 úgymond — csak akkor féltené magát, ha nem lenne ki ellen küzdenie, „pedig nekem harcz és háború kell mind halálig." A megszökésről pedig így nyilatkozik: „Én félek egytől, de az nem a börtön, nem a halál, hanem a bátorságom" . . . ez az, amit nem mernék megsérteni, aminek vakon engedelmeskedem és ez sohasem mondja, hogy „hátra", hanem mindig így kiált rám: „előre!" Ebben az időtájban irta A királyokhoz czimü versét, melynek az a refrénje, hogy: „Bár mit mond a szemtelen hízelgés, nincsen többé szeretett király!" Ez a vers néhány hónappal megelőzte az eseményeket és országszerte nagy felháborodást keltett. Ellenvers is jelent meg rá, amelyben Petőfit hongyülölőnek, honárulónak nevezik. A támadás zokon esett Petőfinek, s így emlékszik meg a vers írójáról : „Megnevezzem azt a ficzkót, ki engem e nevekkel illet? Nem fogom megnevezni . . . lerúgom őt, mint a férget, mely csizmámra mászott." De fájdalom, ezzel a kijelentéssel a dolgot nem intézte el, és a verse nyomán kelt megbotránkozást nem tudta elnémítani. Iszonyú lelki válság következett most a nemzet elkényeztetett nagy költőjére: legféltettebb kincsét, népszerűségét látta máról holnapra elhomályosulni. Kinek a nép felszabadításában oly nagy része volt, a megdöbbentő csapások egész sorozatából kellett meggyőződnie a népkegy változékonyságáról, a tömeg ész és erkölcsnélküli hálátlanságáról. 2*