Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

60 Petőfi-Könyvtár Ha a jelennek biztos fövenyébe Le nem bocsátá híre horgonyát: Elmegy nevével az idő hajója, És menni fog az örökléten át.*) Szól folytatólag a kor részvétlenségéről, a színész kényszerhelyzetéről: A költő ír, csak hogyha kedve tartja, A képiró, ha kedve tartja, fest; És a színészt befogják az igába, Habár halállal sújtja őt az est. Elpanaszolván a páríszenvedély igazságtalanságát, biztatja a nagy művészt, hogy jutalma nem marad el: „megtisztuland az érzet és az ész és eljövend a méltánylás idője." Líraibb ezen szép gondolatokkal teljes költeménynél az Egressy Etelkéhez, a színész leányá*) Ugyanezen gondolatot fejezi ki Schiller. Denn schnell und spurlos geht des Mimen Kunst, Die wunderbare, an dem Sinn vorüber, Wenn das Gebild des Meissels, der Gesang Des Dichters nach Jahrtausenden noch leben. Dem Mimen flicht die Nachwelt keine Kránze, Drumm muss er geizen mit der Gegenwart, Den Augenblick, der sein ist, ganz erfüllen, Muss seiner Mitwelt machtig sich versichern Und im Gefühl der Würdigsten und Besten Ein lebend Denkmal sich erbaun — So nimmt er Sich seines Namens Evvigkeit voraus. (Wallenstein-Prolog.)