Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 55 kodás jellemzi azon néhány költeményt, melyek e viszonyt tárgyazzák. Gúnyolódik („poéta ... rongyos vő), midőn kocsijuk kereke eltört az útban: . . . nem hiszem, hogy a nagy Áldás-súly törte le. Azon áldásnak súlya, Amelylyel engemet Ipam s napam magoktól Eleresztettek. (Az volt a nagy munka.) Hevesebb, sértőbb a kifakadás később az Egy apához czimű költeményben. Szemére hányja apósának, hogy .árúnak tartá gyermekét", hogy levonta leányáról kezét, noha tudta, hogy az első, kivel találkoznak, a nyomor lesz. Stb. E kíméletlen szenvedélyeséggel rikító ellentétet képez azon mély és tiszta szeretet, melyet saját szülei és öcscse iránt érez. Ha lelke nap, ezen szeretete a napnak éltető, meleg sugara; nem perzsel, hanem melegít és a léleknek, sötét perczeiben is, elhamvadhatatlan fénye. Az élet minden változásai közt képzeletben vissza-vissza száll az ősi házhoz, a kis lakhoz, az ősi fészekhez és „könnyben úszik két szeme pillája, valahányszor gondol reája". A magyar irodalomban, de más irodalmakban is, kevés az oly költemény, melynek tárgya a szülői, testvéri, gyermeki szeretet. Petőfi előtt Vörösmarty emlékezett meg egy ritka szép költeményben Szülei