Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

II. A népiesség

Petőfi Sándor költészete 39 tossággal hanyagolja el a kiilformát, sőt némi büszkélkedéssel teszi. Hisz kimondja őszintén: Fel tudnám én is öltöztetni Szép rím- s mértékbe versemet, Amint illik meglátogatni A társasági termeket. De eszméim nem henye ifjak, Kik élnek, hogy mulassanak, Hogy felfürtözve, keztyüs kézzel Látogatóba járjanak. Harczos legény minden dalom, Rongyos legények, de vitézek, Mind bátran harczol, bátran vág S a katonának bátorsága Teszi díszét, nem a ruhák. (Rongyos vitézek.) Ha van is igazság ezen vallomásban, a „rongyos legények" mégis csak fel-felöltik az ünnepi mezt. Midőn tárgy és hangulat kivánja, tisztán, méltósággal teljesen, a tárgyhoz változón alkalmazkodva, lejt a rhythmus és üdén cseng a rím. Gyors rohamú vers felel meg a gyors mozgásnak (Egy gondolái bánt engemet-ben a csatakép), vagy az érzelem gyorsabb hullámzásának (Szeptember végén) és nyugodtan lejtő a szelíd merengésnek (pl. Szülőföldemen). A „Szüleim halálára" czimü elégia a költő öntudatosságának egyik találó bizonyítéka. Eltérve az elégia szokott hosszú (distichon) soraitól, melyekben a hosszúság magában véve is bizonyos komolyság kifejezője és mintegy szóára-