Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

II. A népiesség

Petőfi Sándor költészete 35 A népies nyelv magában véve nem teszi a népköltőt. Ebben értették félre legtöbben Petőfit. Van valami mélyebben fekvő, külsőleg alig-alig mutatkozó sajátság, melyet a nép hamar kiérez s amely elengedhetetlen kelléke a népiességnek: ez a kompoziczió vagy belső forma. Sikertelen kísérlet volna gyors kifejlésnek siető népmesét a regény terpedt vagy a dráma tömör szerkezetében írni. Világos dolog, hogy a nép költői motívuma valami egység: egy érzelem, ritkábban egy gondolat. Legyen bár, hogy sok és külömböző dologra történik vonatkozás, ami külömben kedvelt oldala a népdalnak, minden mégis egy végben hangzik el, egy czélra tör: az alapérzelem kifejezésére. A példák sokasága állna rendelkezésünkre, álljon itt csak egy: 1. Zöld a kökény, majd megkékül, Most vagyok szerető nélkül, Addig leszek én anélkül, Mig a kökény meg nem kékül. 2. Zöld levelű gyöngyvirágszál Süvegemnél oly vigan áll, Hej de más van szivemben, Bánatvirág nyílik ebben. 3. Patyolating lobogása, Czifra suba suhogása, Mit ér a pengő sarkantyú, Ha nótája keserű bú {Erdélyi, Nk. gyűjt.) Alapgondolata az, hogy a legény bánkódik, mert csalódott a szerelem reményében. Az első szakasz 3* Belsőforma.