Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

76 Petőfi-Könyvtár Két szakasza van a Petőfi szerelmi költészetének : ugyanaz a két szakasza, mely az ő egész egyéni fejlődését jellemzi. Az elsőben a szerelem csak mint igéret jelentkezik, a másodikban mint ez Ígéretnek a beváltása. Nem mesterkélt bölcsészeti constructio ez, hanem az életvalóságnak egyszerű leírása. Olvassuk csak figyelemmel a „János vitéz-"t: nem puszta igéret marad-e itt a szerelmi boldogság; nem halt-e meg a szegény Iluska azalatt, míg a világgá menekült Jancsija mesés kalandokban ragyogtatja csodálatos virtusát? És nem marad-e puszta igéret a szerelmi üdv a holdvilágos temetői hangulat fényében úszó „Czipruslombok"-ban is? A kritikusok megakadnak azon, hogy Petőfi jóformán a már ravatalon fekvő Etelkébe szeret bele, s azt feszegetik, hogy ez nem lehet az igazi szerelem. Persze, hogy nem az. De nem veszik észre, hogy amit a költő itt nyújt, az még nem a szerelem, hanem csak a szerelemnek Ígérete akar lenni. És a „Tündérálom" mi egyéb, mint az ifjúi lélekben élő szerelmi ígéretnek remekbe menő csodálatos rajza? Petőfi meg tudta oldani azt a végtelenül kényes föladatot, hogy a szerelemből, mely még csak puszta igéret is, költői műveket tudott formálni, melyek elandalítanak, mámorba ejtenek, sőt becsületesen megkönnyeztetnek. De azért azt nagyon is érezte a költő, hogy a szerelemnek puszta Ígéretéből művészete nem élhetne meg sokáig, és igy borzasztóan nyuglala-