Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 67 lemzőbb alkotása. Petőfi minden müvei között ez a legrózsaszinübb, s ez a rózsaszín oly üde, oly sugárzó, hogy tőle rózsaszínt nyer minden, amit a költő valaha alkotott. A „Tündérálom" ugyanis valóban az, aminek czime mondja, s azt a szinte lehetetlennek látszó feladatot oldja meg, hogy az első szerelem álmaiban alvajáró ifjú léleknek üdvösségét hiven, a maga valóságában tárja elénk. Igen, az álomnak a valóságát rajzolja itt Petőfi. És oly hiven rajzol, hogy a realismusnak új válfaját, a tündéri realismust, alapítja meg. Abban az állapotban írja e költeményt, mikor a sértő disharmonia, mely „Az őrült"-ben, a „Felhők"-ben s a többi föntjellemzett verseiben megnyilatkozik, feloldódik és csak egy mély, de harmóniára hangoló fájdalom marad belőle: Sajkás vagyok vad, hullámos folyón, Hullámzik a viz, reng a könnyű sajka, Reng, mint a bölcső, melyet ránczigál Szilaj kezekkel a haragvó dajka. Sors, életemnek haragos dajkája, Te vagy, ki sajkám úgy hányod-veted, Ki rám zavartad fergeteg módjára A csendriasztó szenvedélyeket. Elfáradtam már, messze még a part ? Mely béfogad révébe ;... vagy az örvény ? Mely nyugodalmat szintúgy ad, midőn Mélyébe ránt, a sajkát összetörvén. 5*