Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

60 Petöfi-Könyvtár seb is rágódik lelkén, más keserűbb csalódás kelti benne az ember s világgyűlölő hangulatot. Ö, aki néhány év lepergése alatt csak úgy ontotta a költői műveket és akkora munkát végezett, minőt mások egy élet folyamán sem végeznek: ő kénytelen tehetetlenül szemlélni szüleinek vagyoni tönkjét, koldusbotra jutását, mert nem hogy rajtuk, de magán sem tud segíteni, hiszen egy irodalmi üzérlélek használta ki munkaerejét. Oh, a Petőfi ifjúi világutálatának nagyon is reális alapja van: nem nyávogó érzelgésből, nem léha világfias gyönyörök mértéktelen élvezetéből, hanem a legforróbb szeretetnek és a legnemesebb becsvágynak gyökeréből fakadt az. Azért bárhogy tomboljon világgyűlölete, mi a látszólag oly sötét kitöréseken keresztül, folyton az eszményi tűzben égő, lánglelkü nemes ifjút látjuk magunk előtt. Hiába mondja: Megvetésem és utálatomnak Hitvány tárgya, ember a neved, stb. (A világ és én.) mert minden szavából csak a nagy hitet érezzük ki, melyet ifjúi haragjában lábbal akar tapodni, holott tudjuk, hogy csakis ő maga szenved e kísérlet alatt, hiszen maga mondja: Oh, ha én busúlok! Keblem egy oroszlánbarlang, S szivem benne bárány . . . (Búm és örömem.) És nagyon jól tudjuk, hogy voltaképen az fáj neki, ami a föllengző ifjú sziveknek örök fájdalma, hogy