Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 55 jobban sejteti egyéniségét, mégis túlnyomóan népies jelleget mutat. Csak miután helyet vívott ki magának az irodalomban s már a közélet vagy, mondjuk ki egyenesen, a politikai élet színpadára is léphet költészetével, alakúi ki benne a világszabadság dalnoka, aki nemzeti költészetünket legbensőbb kapcsolatba hozza a nyugoti világ szellemi áramlataival. E két korszakot egy igen sajátságos átmeneti idő kapcsolja össze, mely jóformán csak egy fél esztendőt (1845 utolsó és 1846 első hónapjai) vesz igénybe és mely különös figyelmet érdemel, mert a költő lelke ez időtájt nagy háborgáson, hogy ne mondjam: hideg és forró lázas állapotok váltakozásán megy keresztül. Ezt az időszakot, melyet a Petőfi-búvárok a költő szalkszentmártoni periódusának neveznek, a kritikusok igen különféleképen Ítélték meg és nagyon ellentétesen értékelték : fölfogásom szerint főleg azért, mert nem iktatták be a költő egyéniségének egész evolutiojába s így nem vették észre, hogy ez az időszak voltaképpen nem egyéb, mint az a híd, mely a költő fejlődésének két föntjelzett korszakát összeköti. Furcsa híd ez bizony : a magábaszállás hídja. Petőfi lelke ezt a hidat „Felhők"-ből és „Tündérálom"ból építette magának. Erre a hídra akarunk ráállani, hogy egy pillantást vethessünk előre is, hátra is: é s amennyire csak lehet, átfoghassuk a költő egész pályáját. Midőn így járunk el, voltaképen magát a költőt utánozzuk, mert ő maga is