Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)
24 Petöfi-Könyvtár mert a közönség színe előtt egész testét hangszerévé teszi a szép vagy rút, aljas vagy fönséges indulatoknak. Petőfit nem kis mértékben szinészhajlama vitte rá arra a szinte határtalan nyíltságra, őszinteségre, melylyel egyéni élményeit a meglepett kortársak előtt föltárta. Költeményeiben nem csak dalolja élményeit, hanem azokat úgyszólván el is játssza, vagyis dalközben szinészileg is alakítja egyéniségét. Röviden mondva: költészetében ő önmagának jellemszinésze ; s ez olyan ismertető jegy, mely csakis reá illik, senki másra. Önismeretének ugyan meghibbanására vall az, hogy éveken át oly lelkendezve fut Thespis szekere után, de viszont nem tagadható, hogy kóbor-színész éveinek termékenyítő hatása volt költészetére, nem csak azért, mert uj benyomások után égőn sóvárgó lelke így elégülhetett ki legkönynyebben, hanem mert megtanulta, vakmerő szabadsággal belemarkolni saját élményeibe s onnan éppen a személyére legjellemzőbbet olyan bűvészi könnyedséggel kiragadni, mintha nem is a maga, hanem más valakinek lényét akarná lirai költeményeiben kialakítani. Bizonyára vándorszinészélmények nélkül is remekelt volna ő a lirai önjellemzésben : mégis buzgó szinészpróbálkozásai nélkül valami hathatós egyénítő fűszer, mely nagyon hozzátartozott lényéhez, hiányzott volna költészetéből. Vajmi könnyen érthető tehát, hogy az olyan kóbor szinészjövevény, akinek hitvallása volt az ön-